Két napja fehérje napom volt a diéta szerint, más csak úgy hívja ezt a napot, hogy hús nap.Kicsit aggódtam magam miatt, hogy nehéz lesz elvonatkoztatnom a húsos ételektől.
De aztán elkészítettem a sajtos, töltött tojáskáimat, amit apróra vágott paprikadarabkákkal ettem és már nem is bántam, hogy én nem ehetek a Zsoltinak készített aszalt szilvás, sonkás, sajtos csirkemellből.
Szóval eddig nem is kívántam meg a husit.
Nassolni pedig répasalátát készítettem, lereszeltem négy szép répát, hozzátörtem két gerezd foghagymát, egy kis majonézzel és tejföllel kikevertem, sóval, borssal, szerecsendióval ízesítettem. Nagyon finom lett, még a párom is imádta.
A másik nagyon fontos dolog most számomra, hogy mindig legyen nyers zöldség a tányéromon. Szóval 3 kritériumnak kell megfeleljen az étel:
- Legyen a diéta szerinti élelmiszertípus (fehérje, keményítő vagy szénhidrát),
- legyen lakto-ovo vega,
- és társuljon hozzá nyers étel is.
A kedvesem pedig elkezdett nekem profi aszalógépeket nézni, de azt mondja, hogy lehet ő maga épít nekem egy soktálcásat. Az zseniális lenne! :) Mennyi élő ételt tudnék készíteni. Már látom magam előtt az ízletes almalapokat, amiből az élő zserbót csinálom :))) nyami-nyami!!!
Gitta lapjár vagyok még rákattanva.
Állatira tetszenek a receptek, ez a nyers vegán dolog nagyon nagyon szimpatikus. Azt hiszem az első lépést már én is megtettem ebbe az irányba, azzal, hogy minden étkezésnél jelen van a nyers, "élő" étel.
Ma szénhidrátnap, ismét. :))
Egyenlőre még csak a reggeli gyümölcsturmixot kortyolgatom, ami mint mindig, most is hihetetlen finom.
Zsolti is ezt reggelizi velem.
Az ebéden még nem gondolkodtam, talán csinálok tésztát pesztós mártással, nyers, aprított zöldségekkel megszórva.
Tegnap egy élő édességet készítettem, 1 csésze áztatott diót péppé daráltam, hozzáadtam egy péppé turmixolt barackot (lekvár helyett), 1 evőkanál kakaóport és egy kis mézet összekevertem masszának.
Ezt a masszát fogom ma megformázni. Még nem tudom, hogy golyókat csináljak belőle, vagy kosárkába töltsem és kicsit aszaljam, majd a kosárkát gyümölcspéppel megtöltsem-e. Majd kitalálom még. Imádok improvizálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése