Ez a blog arról szól, hogy épp mit eszem és miért. Voltam már vegetáriánus, vegán és nyers vegán, az előtt meg egy igazi húsimádó, húst faló családban nevelkedtem. Ma a paleo csendes vizein evezve élvezem a színes életem és ételem.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bogarak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bogarak. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 14., vasárnap

nincs egyenes út

Ezt a blogot a vegetáriánussá válásomnak szenteltem, mivel tudtam már a kezdetekkor, hogy hiába a lelkesedés az elszántság, ez nem lesz könnyű.
Hogy miért? Mert vannak húsos ételek, amelyeket kifejezetten imádok, az egész családom húsevő, felnőtt koromig szinte semmit nem is tudtam a vegetáriánus életmódról. A kedvesem is nagy húsevő és az ő ebédjét bizony nem főzi meg helyettem más.
És mindemellett imádok főzni, nekem a konyha a lakás lelke. Nagy örömömre szolgált, hogy rengeteg izgalmas vega kaját találtam neten és könyvekben egyaránt. Már volt egy vega szakácskönyvem gyönyörű képekkel és ehhez most kaptam egy másikat is.
De Zsolti életéből nem vonhatom ki a húst. Amíg ő nem dönt úgy, hogy számára nem kell, addig én nem erőszakolok rá semmit. Ráerőszakolni egyáltalán nem szeretnék, de azért egy kicsit mégis próbálok rá hatni, mégpedig úgy, hogy igyekszem paleos kajákat készíteni. Igaz ezek általában húsos ételek, de azt gondolom a "vegyes", szénhidrát dús ételekhez képest sokkal jobbak. És izgalmas receptek sokaságára leltem az interneten.

Jó maga nagyon szimpatizálok a nyers evéssel, de sajnos ennek a feltételei számomra még nem adottak. Egy lakásban élek két idegennel és a szerelmemmel. Közös a konyha és persze a hűtő is. Ami nem túl nagy, nekem és Zsoltinak egy polc jut a hűtőben. Ami nem túl igazságos szerintem, mert a többi lakótárs fejenként egy polcot birtokol. De ez így van és így is marad, szobánként egy polc... :(
Ez a polc arra elég, hogy egy adag tojást, vajat és épp a Zsoltinak elkészített ételeket tároljam, néhány szem paradicsom és paprika és kb. itt kimerítettem a hűtési kapacitásunkat. Nem tudok kétfélét és azok alapanyagait tárolni. :(
Egyszer majd lesz egy saját konyhám, ami csak az enyém és az olyan lesz, ahogy azt én szeretem.

Az első elhatározásom az volt, hogy lakto-ovo vega leszek.
Ma már úgy gondolom, hogy nincs szüksége a szervezetemnek a szénhidrátokra, értem itt a tésztaféléket, a lisztes ételeket, nem szeretnék tejterméket fogyasztani, sem rizst, sem burgonyát, sem hüvelyeseket, semmit ami keményítő. Vagyis a paleo étrend irányelveit követve tervezem az étkezési szokásainkat kialakítani.
És itt ismét kompromisszumot kell kössek, mert bejön a képbe a hús.
Jelenleg halakat és rákot eszem. Igyekszem nem túlzásba vinni, de a fehérjét ezzel tudom pótolni.
Nem tudom, hogy valaha leszek-e vega. Továbbra sem hiszem, hogy a hús az jó nekünk, de a halakkal kiegyeztem.
És a paleoval is megbarátkoztam, annak ellenére, hogy az utam kezdetén nagyon nem tetszett. Pont a hús miatt! És az ősemberes szövegbe is belekötöttem, mert persze szegény ősember, hogy evett volna zöldségeket mondjuk a jégkorszak idején, amikor 10 hónapig tartott a tél...
De nem is érdekel az ősember, csak az egészségem. Remélem a lazac (amit elkészítek ebédre egy hatalmas nagy adag friss salátával), nem kapott növekedési hormont és antibiotikumot!

Magam is elámulok, hogy három hónap alatt milyen kanyarokat jártam be. És még tudom, hogy lesznek meglepetések ebben a gasztro utazásban. De nem baj, szeretem az izgalmas utakat!

Igen, eltelt 3 hónap, azaz véget ért a 90 napos diétám. Hivatalosan tegnap zárult volna egy gyümölcsnappal. E helyett én reggelire gyümölcsöt, ebédre zöldséglevest és paleo muffint ettem, vacsorára meg tojást.
Már vagy két hete nem követem a diétát.
Nekem hatalmas probléma a puffadás, ezért (is) szeretném végleg elhagyni a keményítőt, hüvelyeseket.
Vagyis a  keményítő nap eleve ugrott. A fehérjéket -hús hiányában- leginkább sajtokkal, joghurttal, tejtermékekkel, tojással és zöld levelekkel és olajos magvakkal igyekeztem pótolni. Mivel a tejtermékeket is el kívánom hagyni, így a fehérje nap is elég nehézkessé vált. A szénhidrát nappal már eleve gondjaim voltak a diétám közepe táján, amikor rengeteg nyerset ettem és a tésztát már egyáltalán nem kívántam, egyfolytában csak az járt a fejemben, hogy ez felesleges kalória és felesleges glutén.
Szóval maradt a gyümölcsnap amit szívvel, lélekkel és élvezettel csináltam, de a többi napjaim azzal teltek, hogy törtem a fejem, mit mivel helyettesítsek és hogy biztos nem leszek hiánybeteg.
Egy kiegyensúlyozott étrendre van szükségem.
A 90 napos diétának köszönöm a leadott 6kg-ot és a centiket a derekamról, csípőmről.
(igen, 6kg-ot írok, holott, korábban volt ez több is, a vége ennyi lett...)
Azt gondolom jó, hogy vége, mert már egyáltalán nem tetszik ez a diéta :)))))))

A legnagyobb gond az életünkben a mozgáshiány!
Ezen kellene változtatni sürgősen! Na ehhez nem kell sem saját pecó, sem saját konyha nagy hűtővel. Csak meg kellene mozdulni... :)
Rajta vagyok!


2012. szeptember 20., csütörtök

NYERSszerelem

Mint már említettem barátkozom a nyers vegán étkezéssel. 
Ez a barátkozás most ott tart, hogy egyre szimpatikusabbak vagyunk egymásnak, egyre többször találkozunk és egyre jobb a viszonyunk :))
Egy gyümölcsöző kapcsolat van kiépülőben közöttünk!
Én még a nyersben nem csalódtam és úgy érzem, hogy az iránta érzett rajongásom napról napra egyre nagyobb.
Imádom a természetességét, az illatát és az intenzitását. Minél többször érzem a számban az ízét, annál jobbam kívánom. Akarom érezni, ízlelni és élvezni reggel, délben és este. Ha a nyers ott van, nem akarok másra nézni, akarom őt a hétköznapjaimba és akarom vele az ünnepeket és lassan lassan azt is el tudom képzelni, hogy vele éljem végig az életem.

2012. szeptember 14., péntek

Mentes

Be kell vallanom, hogy én, aki azt gondolta magáról, hogy jó karban tartott, egészséges és káros szenvedélyektől mentes vagyok... hát tévedtem.
Az, hogy egy éve csak biciklivel közlekedtem vagy sokat túráztam és jógáztam és futottam, elmúlt, vagyis az a múlt. És helyette a kényelem meghozta nem várt hatását: ellustultam, eltunyultam és felszaladtak a kilók.
Aztán itt vannak a káros szenvedélyek, erről mindenkinek a drogok, cigi és pia jut eszébe.
Nos a drogokat csak hírből ismerem (értem ezt a klasszikus értelemben vett drogokra), dohányozni sosem dohányoztam, azt gondolom nem is piáltam, DE! ez a kijelentés is téves és most nem a problémás tinédzser korszakra gondolok. Hanem arra, hogy a pub-kultúra központjában élek, ahol a barátaimmal mindig egy korsó sör mellett lyukadunk ki, aztán egy korsót követ egy másik...
És akkor nem is beszélve a kávéról... koffein függés.. igen, a kávé nálam szenvedély, mert imádom az illatát, ízét és az egész szertartást, azt hogy kávéval indul a nap, az ágyban kortyolgatva a meleg, fanyar-édes, italom... mi ez, ha nem függőség, nem szenvedély??
És az ételek? A "jobbnál-jobb" ételek, a húsok, a gyors kaják, a sütemények, az édességek. És alig merem leírni, de régen kóla rajongó voltam. 

A fent említett káros szokásaimat nem ma ismertem fel, csak ma jutottam el odáig, hogy összegezzem.
És ezúttal azt is összegezném, hogy mit tettem azért, hogy ez másképp legyen.
A kóláról már rég lemondtam, azt mindig is tudtam, hogy nem kellene inni!
A hús és a junk food is kikerült a terítékemről.
Képes vagyok sör nélkül ücsörögni egy pubban, gyümölcslével a poharamban.
Diétázom, lement az a többlet, amitől rosszul éreztem magam.
Igyekszem megmozdulni, azt nem mondanám, hogy rendszeresen, de futok, hol hetente egyszer, hol 3szor, mikor hogyan sikerül.
Tornázom, jógázom, ezt is rapszodikusan, de csinálom.
És tervezem a bicikli vásárlást, amint lesz munkám, veszek egy biciklit!!!
Igazi kávét nem iszom, csak koffeinmenteset, azt is cukor nélkül és az elmúlt napokban megfigyeltem, hogy a fele mindig a csészében marad.. Remélem hamarosan elhagyom a kávészertartást és akkor műkávét sem kell innom...
És iszom a zöld turmixot!!! Az a kedvencem!
Továbbá figyelek rá, hogy legyen nyers minden nap az asztalon.

Azt gondolom, hogy van mit még tenni az egészség érdekében, a jobb élet érdekében, de nem szabad átesnem a ló túloldalára. Nem szabad mindent egyszerre csinálni, mert akkor kudarcok fognak érni és elmegy az egésztől a kedvem. Az apró sikerek visznek előre, mint az, hogy már nem hiányzik a cukor íze a kávéból és a koffein sem... meg hogy felhúztam ma is a futócipőt és mosolyogtam az alatt a 8 kör alatt, amit lenyomtam a parkban. Talán nem is kell olyan sok idő, hogy ezek a nagyszerű dolgok az életem állandó részévé váljanak. De azt az időt akkor is meg kell adnom magamnak és a változásnak. Közben meg élvezni az átmenetet. Ezt csinálom most. Mentesítek! :)



2012. szeptember 13., csütörtök

Turmix

Már korábban ígéretet tettem rá, hogy egyszer majd fényképeken is bemutatom a "műveimet" azaz ételeket, italokat, amiket kotyvasztok, turmixolok...
Ma végre újult erővel és lendülettel indult a napom! Tornáztam (hasizom, brrrü), jóga és futás volt a reggeli indítás. Aztán a jól megérdemelt zöld turmix.
Annyira guszta volt és annyira kívántam, hogy csak előkaptam a telefonom és készítettem egy képet róla.
De olyan emelkedett és ünnepélyes hangulatban voltam, hogy ezt a képet nem találtam a hangulatomhoz illőnek, mert ez olyan hétköznapi lett.
Igen, furán hangzik, de ez hétköznapi, mert én minden reggel ilyen csodás itallal kezdem a napom, szóval a hétköznapom elmaradhatatlan része.
Elmaradhatatlan, mert a világ összes kincséért sem hagynám ki. Azt gondolom már függő vagyok. Imádom a selymes lágyságát és az intenzív ízét, az üdítő frissességét és a mennyei gyümölcsösségét. És akkor az egészségre gyakorolt jó hatásokat meg sem kell említeni, elég az élvezetre hagyatkozni és inni, inni ezt a teli pohár csupa jóságot!!!!
Ajánlom mindenkinek!
És, hogy mi következett ez után a fotó után, még tucatnyi új fénykép, amiket már beállítottam, kerestem megfelelő helyszínt, hátteret, díszletet. Csak egy maradt mindig állandó, a főszereplő: a zöld turmix! Most csak egy képet töltök fel ide, azért ezt az egyet, mert ez lett a legegyszerűbb. És az egyszerűsége volt az ami miatt imádtam. Hiába jól megválasztott helyszín, izgalmas háttér és egyéb elemek a háttérben, valahogy az egyszerűség vonzott. Mostanában ez jellemző rám. Beleszeretek az izgalmas, színes és sokatmondó dolgokba, aztán újragondolom és visszatérek az egyszerű dolgokhoz.
Hát íme:

A recept pedig nagyon egyszerű:
Végy 2 nagy maréknyi organikus spenótlevelet, 1 banánt, 1 kivit és 1 őszibarackot, putty tedd bele a turmixgépbe öntsd nyakon vízzel vagy gyümölcslével (én úgy szoktam, hogy félig lepje el a hozzávalókat), majd turmixold simára. És élvezd!!!!

Mivel kedvet kaptam a fotózáshoz, hamarosan újabb képekkel gazdagítom a leírásokat.

2012. augusztus 27., hétfő

örömnap

A tegnapi bűnhődésem nem is volt olyan rossz. Gond nélkül vészeltem át a víznapot, sőt az átvészelés nem is a legjobb kifejezés, mert nem volt vészes és tényleg jól bírtam.
Főztem egy fejedelmi vacsorát a szerelmemnek, aki végül a barátainkkal toppant be. Így azt is végignéztem, ahogy 3 ember lakomázik jóízűen és még ekkor sem zökkentem ki. Végig tudtam, hogy most nekem víz nap van és ez teljesen rendben volt.
A vacsora sikere és a kitartásom nagyon jó érzéssel töltött el. Majd ma reggel jött a "hab a tortán", döbbenetes számot mutatott a mérleg. 6 kilót fogytam az elmúlt 45 napban. Ez a szám nagyon nagyon nagy ajándék volt számomra. Lassan leolvadnak a kilók és én meg közben egyre jobban érzem magam a bőrömben. Egyre fantáziadúsabb vegetáriánus ételeket készítek és egyre jobban élvezem, hogy az életemben egy fantasztikus változás megy végbe. És persze ami még jutalom, hogy büszke vagyok a teljesítményemre a kitartásomra és az akaraterőre ami visz tovább ezen az úton.
Én most remekül érzem magam!!!!!

Közben úgy alakult, hogy egy hétre hazautazom a családomhoz. Soha jobbkor nem jöhetett volna ez az utazás. Szeretnék a testvéremnek segíteni abban, hogy könnyedén megküzdjön a most még mumusként definiált diétával. Nem akarok semmit sem ráerőszakolni, csak a lelkesedésemet akarom megosztani vele, csak azt akarom, hogy egy kicsit adhassak a lendületből ami most engem szárnyra kapott. Remélem a segítségére leszek és remélem egy pozitív változást viszek az életébe. Ha az életmódján nem változtatunk akkor is biztos, hogy nagyon kellemesen fogjuk eltölteni a következő egy hetet! Várom, hogy a szeretteimmel legyek.
Ja és az apu organikus kertészetét is szeretném megdézsmálni. Rengeteg paradicsom, paprika, uborka, tök és szilva érik most nála. Isteni lesz, már érzem. Most megyek is csomagolni, meg még sok egyéb teendőm van, nem akarom Zsoltit úgy itt hagyni, hogy ne legyen neki bekészítve finomság a hűtőbe vagy ne legyen vasalt ing a szekrényben. És különben is, most annyi energiám van, hogy bármilyen feladatot könnyedén le tudok küzdeni!!! :)))))
Ez egy örömnap!!!

2012. augusztus 26., vasárnap

bűn és bűnhődés

A diétámmal kapcsolatban új szabályt vezettem be. Eddig néha megengedő voltam. Alkalmanként megjutalmaztam magam azzal, hogy ha megkívántam egy a diétám adott napjába nem illő falatkát, akkor eltekintettem a szabályoktól és egy csipetnyit bűnöztem.
De ennek sosem volt következménye.
Tegnap sajnos elszaladt velem a ló, a gyümölcs napon bűnbe estem és szakajtottam a tiltott gyümölcsből...
méghozzá nem is akármiből... csokoládé... fránya csokoládé...
Ma úgy döntöttem, hogy nem csak jutalmazás, de büntetés is jár. Minden tettnek legyen következménye.
Szóval a mai nap a bűnhődés jegyében telt!
És azt hogy csináltam? Hát úgy, hogy ma tartottam meg a második víznapomat.
Pedig már tegnap álmodoztam a sajtokról, amiket a fehérjenap alkalmából felfalok..., hát mégsem, ezzel várni kell egy napot.
És még egy kicsit rá is tettem a büntetésre azzal, hogy főztem Zsoltikámnak. Zöldségeket grilleztem és karfiolos, sajtos csirkét csináltam neki. Amiből a csirke izgatott a legkevésbé, de amikor a karfiolt daraboltam, meg amikor a répát, paprikát, cukkinit.., nyeltem nagyokat és mondtam is magamnak, na így jár aki nem tudja féken tartani magát.

Persze nem akarok spártai szigort alkalmazni magammal szemben, már tudom, hogy a mai kitartásomat holnap reggel egy extra nagy zöld turmixszal fogom jutalmazni, napközben pedig finomabbnál finomabb zöldségekkel és persze azok a sajtok is rám várnak, melyekről több már két napja álmodozom.




2012. augusztus 20., hétfő

ajándék

Még egy bejegyzésnyi lustálkodást engedélyezek magamnak, aztán turbó fokozatra kapcsolok!
És hogy mik a tervek? Csomagolok! Nem ajándékot, hanem a túrafelszerelést és némi élelmet. Igaz, ha jobban belegondolok ez bizony ajándék!
A vegetáriánus étkezés, a jól lenni érzés a szerelem és a túrázás mind-mind ajándék az életemben. Holnap ezek a jó dolgok egytől egyig velem lesznek.
Ez jobb mint a lottó ötös!

Azt gondolom, hogy nekem a húsevés elhagyása egy nagy visszatérés, visszatérés a teljes életbe. Ami lassan kiveszett a hétköznapjaimból.
De most majd kicsattanok az örömtől. A testmozgás, a könnyű ételek egyre csak erősítik bennem az érzést, hogy jól vagyok.
Már alig várom, hogy ott álljak a hegy tetején és egy hatalmasat kiálthassak bele a mindenségbe, hogy kiadjam a hangom és a kiáltásommal együtt mindent ami rossz és amitől szabadulni akarok.
Már alig bírom kivárni, hogy a természetben legyünk!
Már alig tudom türtőztetni magam, most elindulnék, hogy érezzem ahogy visz a lábam egyre feljebb, közelebb a felhőkhöz és közelebb a jóleső fáradtsághoz. Amit szeretek, mert magamért elfáradni jó!!!

Rengeteg gyümölcsöt viszünk magunkkal, meg répát. Ami kicsit hiányzik, hogy itt nem árulnak karalábét! Miért nem lehet karalábét kapni egy ekkora városban?? Ejnye.
De nem baj, ettől még teljes az élmény!

És, hogy miért osztom meg ebben a blogban, hogy kirándulni megyek, amikor azt ígértem, hogy a vegetáriánussá válás rögös útjáról fog szólni ez a blog? Hát mert ez az út. Teli vagyok energiával, újra van életkedvem és eszembe sem jut húst enni. Csak jó dolgok járnak a fejemben, jól lenni, egészségesnek lenni, menni a szabadba, élvezni a fiatalságot, élvezni az életet és ezt a csodás világot!!!

És mert azt akarom elmondani azoknak, akik rátaláltak a blogra, hogy a húsmentes élet felfrissít!!!

A Snowdonia Nemzeti Parkba megyünk, Walesbe. Érdemes a címre klikkelni és megnézni a képeket, bár biztos vagyok benne, hogy 4 nap múlva posztolok én jó néhány képet!


2012. augusztus 19., vasárnap

életmódváltás


"Senki sem mehet vissza és nem kezdheti elölről az egészet, de
elkezdheti a mai napot és más véget hozhat ki belőle." -Maria Robinson


Beírtam a keresőbe ezt a szót: ÉLETMÓDVÁLTÁS és kiválasztottam a képeket.
Az eredmény pontosan azt lett amit vártam, ilyen volt - ilyen lett képek sora. Dagi, duci, puhány nők akik később sportos, izmos, egészségesebb testtel pózolnak.
Bevallom én is csináltam képeket a kezdetek kezdetén. És még akkor sem osztanám meg, ha szétvetne a büszkeség, hogy mekkora változást értem el.
Az egyik ok az, hogy rühellem látni azokat a képeket, a másik meg az, hogy szeretek a jövőbe tekinteni és a jelenre koncentrálni, a múltat meg inkább hagyjuk...
Most mégis kicsit visszagondoltam a múltra. Arra amikor még sokkal aktívabb voltam. Amikor sportoltam és hegyi félmaratont futottam, vagy amikor hegycsúcsokat hódítottam meg vagy csak kedvtelésből eljártam hajnalban az uszodába és még tavaly is sokkal, de sokkal többet mozogtam. A busz számomra csak azért volt jó, mert ki lehetett előzni őket a biciklimmel. Annak ellenére, hogy egy hatalmas városban élek és hatalmas távolságokat kellett megtennem, nem jöhetett szóba más, csak a bicikli.
De hol csúsztam meg?? Mi történt, mi hozta az életmódváltozást, mi hozta a visszaesést. Fogalmam sincs, egy okot tudok, a munka.

Most úgy érzem kár az okokat keresni, bár szeretném tudni, hisz azt a jövőben nagy ívben el fogom kerülni. Persze a munka kikerülhetetlen, de azt, ahogy a télen dolgoztam, na azt soha többet!

Változás, ez kell nekem!!!
És most már jó úton haladok.
Nem ettem húst az elmúlt egy hónapban. És szokásommá vált a green smoothie, azaz a zöld turmix fogyasztás. Mindig ez a reggelim. Van, hogy egy liter, van, hogy csak fél..., de iszom és imádom.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy milyen finom és, hogy mennyire egészséges.
Most a kedvencem a banán-mangó-spenót kombináció.

A mozgás is visszatért az életembe. Eljárok futni, jógázom és legújabban rákaptam a lakótársam, Nipa alakformáló dvd lemezeire :))
Ezt igaz csak néha, de jó érzéssel tölt el, már amennyire mondjuk a hasizomláz jó érzés tud lenni :)))

Hamarosan vissza megyek dolgozni, addig szereznem kell egy bringát, mert én ugyan buszra nem szállok!!
A célom, hogy erősebb és egészségesebb legyek mint valaha.
Úgy hiszem, ez elérhető :)) És itt a kulcsszó: HIT!
Szerintem, ha elhisszük, hogy képesek vagyunk valamire, akkor az úgy is lesz!
Hát úgy legyen! :)







2012. augusztus 6., hétfő

képtelen

Nagyon sajnálom, hogy ma a kreativitásom csak a főzésig terjedt ki és a dokumentációhoz szükséges fényképezés elmaradt... :(
Egyre többet olvasok nyers vegán oldalakat, egyre nagyobb bennem a vágy a nyersevés és az ezzel járó "jóllevés" iránt!
Persze ma a tűzhely mellett szorgoskodtam, mint egy igazi tűzről pattant menyecske.
Sárgaborsóból készítettem fasírtokat, ez a falafel kishúga, egyéni elgondolás szerint komponáltam. A fűszerekkel nem mertem túl bőkezűen bánni, mert bizony néha megszalad a kezem, hajlamos vagyok a túlzott fűszerezésre. De mit tehetnék, ha én ilyen ízimádó vagyok. Nincs más megoldás, fűszerezek, vagy igyekszem az ételek eredeti ízér fókuszálni és abban megtalálni a gyönyört.
Szóval még nyersen nem megy, de sütve már vegetáriánus ínyencségek kerülnek ki a kezeim közül.
Talán legközelebb eljutok oda is, hogy nem csak felfalom, hanem le is fényképezem az ételeimet evés előtt.

Ma kicsit fittyet hányva a diétára este benyomtam egy nagy adag zöld smoothie-t, mert megkívántam.
Ez a zöld csoda elrabolta a szívemet, rajongásig szeretem, imádom ahogy az ajkamhoz és és az íz mint valami édes vibrálás szétárad a számban, a frissesség pedig elönti testem lelkem... ez már szerelem!!!
Talán legközelebb a szerelmetes zöld löttyömről is lesz néhány kép.
Addig még had rejtegessem a színfalak mögött az én szívem csücskét!

2012. augusztus 2., csütörtök

a török

Eddig akadálymentesen és kitartóan haladok a cél felé.
Igaz itt nincs pontos célvonal, hisz mikor mondhatom el magamról, hogy igen, vegetáriánus lettem? Egy hónap múlva, egy év múlva, mikor válok azzá?
Tegnap az voltam és ma is az vagyok és az leszek amíg csak akarok és bírok. Amíg hiszek benne, hogy ez jó és hogy ezt kell tennem.
Mindennap meg kell állni a helyem, egy szokást akarok kialakítani. És a szokáskontroll szerint, 21 nap elég, hogy valami szokássá váljon.
Vagyis kijelenthetem, hogy szokásommá vált a vegetáriánus étkezés és meg is lehet fordítani ezt az egészet, azt is mondhatom, hogy elhagytam egy rossz szokást, a hús evést.

Egy embertől féltem ebben a történetben a legjobban. Most azt hiszed kitaláltad, hogy magamtól. Haha, nem nem, most az egyszer tévedés történt, nem magamtól féltem a legjobban, van itt egy még rettenetesebb alak mint én.

A TÖRÖK.

Igazából ez nem is egy személy, hanem egy étterem. Mi csak úgy hívjuk A TÖRÖK.
Néha elmegyünk a törökhöz, elmegyünk enni egy igazán jót.
És van ott fiatal és idősebb török is, de minket ez nem is érdekel.
Ők így együtt a "török".
Imádjuk a köftéjüket és a sis-kebabot. Faszénen sütik és mindig máshogy tálalják. Mindig lenyűgöznek, mert finom, friss, salátával és mezével és autentikus kenyérrel együtt szolgálják fel. Isteni lakomákat szoktunk ott csapni.
Tegnap előtt elmentünk a törökhöz.
És megtörtént az, amit eddig teljesen elképzelhetetlennek tartottam: nem futott össze a nyál a számban, sőt teljesen közömbösséget éreztem a hús iránt. Nem hatott meg az illata és nem vágytam az ízére. Beértem a salátával.
Hihetetlen volt.

2012. július 27., péntek

eszel te elég fehérjét??

Az első gondolatot arról, hogy nem kellene húst enni, egy remek példa ültette el a fejemben.

Kedvenc állatom a gorilla, aki szintén nem fogyaszt húst, csak növényeket. És mégis milyen hatalmas és gyönyörű állat, ja és azt majdnem kifelejtettem, hogy milyen izmos és erős.
És genetikailag sem áll távol az emberektől.
Vagyis az a hiedelem, hogy az izom építéshez hús kell, igen ingatag lábakon áll. Ez a gyönyörű jószág meg tudja oldani hús nélkül is.

Igaz még mindig nagyon az elején tartok ennek a csodás átalakulásnak, de úgy érzem sikeres vállalkozásról beszélünk.
Egyáltalán nem kívánom a húst. Igaz a szejtán készítése csábítóan hangzik, de valószínűleg nem fogok vele bajlódni, mert a nyers vegán ételek méginkább csábítanak.

Egyre több zöld turmixot iszom, ma már nem múlik el nap nélküle. Igaz legtöbbször csak reggelire, a diéta miatt (90 napos). Szóval csak gyümölcsnapokon engedem meg magamnak, hogy délután is turmixozzak.

Imádom ezeket a turmixokat. És kívánom őket.
Ja, ha  már a kívánásnál járunk, azt is el szeretném mondani, hogy csokira, édességre, fagyira, milkshake-re egyáltalán nem gondolok, nem vágyakozom utánuk.

A Ramadan-nak köszönhetően, a Tescoban nagyon jó áron lehet, jó minőségű datolyát venni. Tavaly is feltankoltunk belőle és idén sem volt ez másképp. Imádom a datolyát, csak egy baj van vele, hogy általában ésed szirupba áztatják őket. Ez eddig cseppet sem zavart és most sem gondoltam rá, mindaddig amíg az első szemet a számba nem vettem. Túl édes volt. Régen én ezt a fogalmat, hogy túl édes, nem ismertem. Pont úgy imádtam a ragacsos cukros vagy épp habos-babos édességeket, mint a fűszeres húsos ételeket.
Örülök, hogy ilyen könnyedén veszem az akadályokat!

Remélem hamarosan írhatok egyéb pozitív változásokról, a húshagyás áldásos hatásairól. :)))

Ha akad itt egy olyan olvasó, aki hasonló cipőben jár és megosztaná véleményét, tapasztalatait, akkor bátran írjon megjegyzést!!! :)))))



2012. július 23., hétfő

Internet, dárga internet

A csodálatos világháló tette lehetővé számomra, hogy az elmúlt napokban rengeteg hasznos információval gazdagodva megtámogassam az elhatározásom.
Megannyi remek blogot találtam, sok-sok érdekes honlapot, tudományos kutatások eredményeit, ellenérveket, a vegán és vegetáriánus életmód hívőit és kritikusait és még annyi, de annyi mindent, hogy nem győzöm olvasni. Jó néhány blogot közzé is tettem már a kedvenc oldalak címszó alatt.

A legmegrázóbb egy film volt, ami a hús- és élelmiszer iparról szólt. Az már biztos, hogy én nem szeretnék húst enni és! az is biztos, hogy a szerelmemnek sem szeretnék bolti húst adni. Elképesztő, hogy milyen körülmények között tartják az állatokat, hogy mennyi növekedési hormont kapnak, csak azért hogy rövidebb idő alatt a normális méreteikhez képest sokkal nagyobbra nőjenek, ezáltal nagyobb profitot hozzanak. És a hormonokon kívül ezek az állatok rengeteg antibiotikumot kapnak. Nem beszélve arról, hogy a vágóhídon a félelem és stressz is hihetetlen mennyiségű méreganyagot (félelem- és stressz hormont) termel. Na mi ezt mind megesszük.
Vagyis én nem! És azt sem akarom, hogy az életem párja ezt egye.
Köszönöm az internetnek, hogy gazdagíthattam a tudástáram és hogy egy újabb megerősítést kaptam, hogy jó úton járok.
Még akkor is, ha ez a jó út nem a legjobb, de akkor is jobb mint amit eddig csináltam.

Néha kellenek a megerősítések, főleg, hogy még nagyon kezdő vega vagyok. Szerencsére nem gondolok a húsevésre, nem tör rám a hús iránti vágy. Talán ha belefognék a nyers vegán étrendbe, akkor az is ilyen simán menne, de nem akarom elkapkodni. És azt valljuk be, hogy azok a fantasztikus nyers, élő ételek elég sok macerával állíthatóak elő. Talán pont ez a legnagyobb baj, pont ezért eszik meg ez a társadalom annyi szemetet, mert a minőségi élelem beszerzése, előállítása macera. Marad a kész. Amit csak le kell venni a polcról a boltban, vagy csak be kell mondani a megrendelést a gyorsétteremben.
Igen, jól enni, nem csak elhatározás, hanem áldozat is. De szerintem megéri meghozni azt a döntést és azt az áldozatot. Ha nagyon magasztosan szeretnék fogalmazni, azt is mondhatnám, hogy ezt az áldozatot az egészségünk oltárán áldozzuk...

A nyers evésre áttérés viszont számomra anyagi áldozatokkal is járna, kellene egy szupi aszalógép!!!! Persze a nélkül is van élet, meg lehet oldani sütőben alacsony hőfokon, nyitott ajtóval, de nekem akkor is kell az a gép!!! :)))


2012. július 18., szerda

eat a carrot

Nekem nagyon nagy lökést adott, amikor arról olvastam milyen előnyei vannak a húsmentes étkezésnek és mik szólnak mellette.
Ebben a témában egy nagyon jól összeszedett cikksorozatot találtam, címe Hús? - Huss!
(a címre kattintva meg tudod nyitni az oldalt)

Ma már biztosan tudom, hogy ez az én utam és ezt akarom csinálni! És nem feltétlenül azért mert az ember önzetlen és lemond az állat húsáról, hanem mert vagyok annyira önző, hogy a legjobbat akarom magamnak.
Azt gondolom, a vegetarianizmussal jót teszek a szervezetemnek.

Most a lakto-ovo vegetarianizmussal kezdem, vagyis tejterméket és tojást is fogok enni. Tudom magamról, hogy nem vagyok képes akkora éles kanyart bevenni, hogy a teljes vegyes étrendről áttérjek nyersevőnek.
Szép is lenne, de nem áltatom magam. A lakto-ovo jó kezdés. Boldog vagyok vele.

Mai napom:
3 napja belefogtam a szétválasztó diétába is. Ma szénhidrát napom van. Elég jó nap, rengeteg inycsiklandozó mérget lehet enni. Ennek ellenére igyekszem értékes táplálékot magamhoz venni a sok szemét helyett.
De még csak a reggelinél járok, ami ebben a diétában gyümölcs.
Ezért elkészítettem a reggeli smoothiet eperből, banánból, almából, barackból és fekete áfonyából összeturmixolva 100%-os almalével.


Isteni, úgy érzem ez az egyik legfrissebb reggeli, jóllakottnak érzem magam és e mellett könnyednek, energikusnak.

2012. július 17., kedd

First step: ELHATÁROZTAM NEM ESZEM HÚST!!!

Ma egy nagyon fontos elhatározást tettem, végképp kiszorítom az étrendemből a húst.
Ez nem a legkönnyebb feladat! Már voltak húsmentes időszakok az életemben, de akkor a körülmények egyszerűbbek voltak, egyedül laktam és magamnak főztem.
Most a szerelmem éhesen és reményteli tekintettel várja az ebédet és vacsorát nap mint nap. Én pedig igyekszem igazi konyhatündérként elvarázsolni a kedvest. Az én kedvesemet aki egy vérbeli húsevő.
A döntésemet nem akarom ráerőszakolni a páromra, ez az én döntésem, amíg ő önként nem tart velem, addig én nem fogom rákényszeríteni az új életstílust. Vagyis marad a kettős főzicskézés.

Hogy hogyan fogom ellátni a teendőket és e közben hogyan állom meg, hogy az általam is kedvelt húsételeket ne egyem, hát ez még jó kérdés.
De bízom az akaraterőmben.

Ez a blog is ezt hivatott segíteni. Talán ha leírom a mindennapokat, azzal könnyebbé teszem őket. És ha esetleg rám talál egy hasonló cipőben bukdácsoló, kósza olvasó, hát tessék kommentálni a bejegyzéseket. Szívesen veszek minden hozzászólást. Remélem támogatókra és követőkre lelek majd és talán néha majd én adok támogatást másoknak.