Ez a blog arról szól, hogy épp mit eszem és miért. Voltam már vegetáriánus, vegán és nyers vegán, az előtt meg egy igazi húsimádó, húst faló családban nevelkedtem. Ma a paleo csendes vizein evezve élvezem a színes életem és ételem.

2012. december 5., szerda

most a paleo és az egészség

Amikor vega voltam, akkor nagyon nem tetszett a paleo. Persze hogy a húsevés miatt.
Ma már megint eszek húst, de szerencsére még mindig a zöldségek vannak túlsúlyban nálam.
A paleo hatásosságáról a Szendi Gábor könyve, azaz a tudomány győzött meg.
Ma már tudom, hogy a 90 napos diéta egy nagy hülyeség, még akkor is, ha annak hatására lefogyunk.

A 90 napos óta paleon vagyok és a fogyás nem állt meg. Most ott tartok, amit mindig is kitűztem célul és már évek óta nem sikerült elérni. Boldog vagyok, ha egy mérleg kerül a közelembe, régen menekültem előle, most alig várom, hogy ráállhassak, büszkén feszítek rajta, majd önelégülten lépek le. :)
Jól érzem magam a bőrömben.

És elkezdtem dolgozni azon, hogy ebből üzletet csináljak.
Tervem, hogy karácsonyra annyi egészséges sütit adjak el amennyit csak tudok.
Ezért most azon dolgozom, hogy kiválasszam azokat a recepteket, melyekkel érdemes a piacra menni.
Cup cakeket akarok árulni, meg kekszeket és muffinokat, nyers tortákat és browniet.
Az elmúlt napokban ezen munkálkodtam. És nagyon feldob ez az egész!!!

glutén-, laktóz- és cukormentes brownie, 100% paleo, 100% egészség :)

2012. október 14., vasárnap

nincs egyenes út

Ezt a blogot a vegetáriánussá válásomnak szenteltem, mivel tudtam már a kezdetekkor, hogy hiába a lelkesedés az elszántság, ez nem lesz könnyű.
Hogy miért? Mert vannak húsos ételek, amelyeket kifejezetten imádok, az egész családom húsevő, felnőtt koromig szinte semmit nem is tudtam a vegetáriánus életmódról. A kedvesem is nagy húsevő és az ő ebédjét bizony nem főzi meg helyettem más.
És mindemellett imádok főzni, nekem a konyha a lakás lelke. Nagy örömömre szolgált, hogy rengeteg izgalmas vega kaját találtam neten és könyvekben egyaránt. Már volt egy vega szakácskönyvem gyönyörű képekkel és ehhez most kaptam egy másikat is.
De Zsolti életéből nem vonhatom ki a húst. Amíg ő nem dönt úgy, hogy számára nem kell, addig én nem erőszakolok rá semmit. Ráerőszakolni egyáltalán nem szeretnék, de azért egy kicsit mégis próbálok rá hatni, mégpedig úgy, hogy igyekszem paleos kajákat készíteni. Igaz ezek általában húsos ételek, de azt gondolom a "vegyes", szénhidrát dús ételekhez képest sokkal jobbak. És izgalmas receptek sokaságára leltem az interneten.

Jó maga nagyon szimpatizálok a nyers evéssel, de sajnos ennek a feltételei számomra még nem adottak. Egy lakásban élek két idegennel és a szerelmemmel. Közös a konyha és persze a hűtő is. Ami nem túl nagy, nekem és Zsoltinak egy polc jut a hűtőben. Ami nem túl igazságos szerintem, mert a többi lakótárs fejenként egy polcot birtokol. De ez így van és így is marad, szobánként egy polc... :(
Ez a polc arra elég, hogy egy adag tojást, vajat és épp a Zsoltinak elkészített ételeket tároljam, néhány szem paradicsom és paprika és kb. itt kimerítettem a hűtési kapacitásunkat. Nem tudok kétfélét és azok alapanyagait tárolni. :(
Egyszer majd lesz egy saját konyhám, ami csak az enyém és az olyan lesz, ahogy azt én szeretem.

Az első elhatározásom az volt, hogy lakto-ovo vega leszek.
Ma már úgy gondolom, hogy nincs szüksége a szervezetemnek a szénhidrátokra, értem itt a tésztaféléket, a lisztes ételeket, nem szeretnék tejterméket fogyasztani, sem rizst, sem burgonyát, sem hüvelyeseket, semmit ami keményítő. Vagyis a paleo étrend irányelveit követve tervezem az étkezési szokásainkat kialakítani.
És itt ismét kompromisszumot kell kössek, mert bejön a képbe a hús.
Jelenleg halakat és rákot eszem. Igyekszem nem túlzásba vinni, de a fehérjét ezzel tudom pótolni.
Nem tudom, hogy valaha leszek-e vega. Továbbra sem hiszem, hogy a hús az jó nekünk, de a halakkal kiegyeztem.
És a paleoval is megbarátkoztam, annak ellenére, hogy az utam kezdetén nagyon nem tetszett. Pont a hús miatt! És az ősemberes szövegbe is belekötöttem, mert persze szegény ősember, hogy evett volna zöldségeket mondjuk a jégkorszak idején, amikor 10 hónapig tartott a tél...
De nem is érdekel az ősember, csak az egészségem. Remélem a lazac (amit elkészítek ebédre egy hatalmas nagy adag friss salátával), nem kapott növekedési hormont és antibiotikumot!

Magam is elámulok, hogy három hónap alatt milyen kanyarokat jártam be. És még tudom, hogy lesznek meglepetések ebben a gasztro utazásban. De nem baj, szeretem az izgalmas utakat!

Igen, eltelt 3 hónap, azaz véget ért a 90 napos diétám. Hivatalosan tegnap zárult volna egy gyümölcsnappal. E helyett én reggelire gyümölcsöt, ebédre zöldséglevest és paleo muffint ettem, vacsorára meg tojást.
Már vagy két hete nem követem a diétát.
Nekem hatalmas probléma a puffadás, ezért (is) szeretném végleg elhagyni a keményítőt, hüvelyeseket.
Vagyis a  keményítő nap eleve ugrott. A fehérjéket -hús hiányában- leginkább sajtokkal, joghurttal, tejtermékekkel, tojással és zöld levelekkel és olajos magvakkal igyekeztem pótolni. Mivel a tejtermékeket is el kívánom hagyni, így a fehérje nap is elég nehézkessé vált. A szénhidrát nappal már eleve gondjaim voltak a diétám közepe táján, amikor rengeteg nyerset ettem és a tésztát már egyáltalán nem kívántam, egyfolytában csak az járt a fejemben, hogy ez felesleges kalória és felesleges glutén.
Szóval maradt a gyümölcsnap amit szívvel, lélekkel és élvezettel csináltam, de a többi napjaim azzal teltek, hogy törtem a fejem, mit mivel helyettesítsek és hogy biztos nem leszek hiánybeteg.
Egy kiegyensúlyozott étrendre van szükségem.
A 90 napos diétának köszönöm a leadott 6kg-ot és a centiket a derekamról, csípőmről.
(igen, 6kg-ot írok, holott, korábban volt ez több is, a vége ennyi lett...)
Azt gondolom jó, hogy vége, mert már egyáltalán nem tetszik ez a diéta :)))))))

A legnagyobb gond az életünkben a mozgáshiány!
Ezen kellene változtatni sürgősen! Na ehhez nem kell sem saját pecó, sem saját konyha nagy hűtővel. Csak meg kellene mozdulni... :)
Rajta vagyok!


2012. szeptember 21., péntek

végképp elveszve

Azt hiszem túlolvastam magam. Most, hogy már az angol oldalak jelentős részét is átbogarásztam, teljesen megzavarodtam. Legújabban olyan történeteket találok, amik nyers vegán étrenden élő emberek húsevésre való visszatérését ecseteli. Nem nagy mennyiségben esznek húst, továbbra is a nyers zöldségek teszik ki az étrendjük nagy részét, de mégis esznek, mert fura tüneteket produkáltak.
Ezek után, azt érzem, hogy túl sokat olvastam, túl sok blogot látogattam meg. Egy nagy káosz van a fejemben, meg rengeteg kétely, meg kérdések tömkelege...
Bárcsak valaki tudná a frankót.


2012. szeptember 20., csütörtök

NYERSszerelem

Mint már említettem barátkozom a nyers vegán étkezéssel. 
Ez a barátkozás most ott tart, hogy egyre szimpatikusabbak vagyunk egymásnak, egyre többször találkozunk és egyre jobb a viszonyunk :))
Egy gyümölcsöző kapcsolat van kiépülőben közöttünk!
Én még a nyersben nem csalódtam és úgy érzem, hogy az iránta érzett rajongásom napról napra egyre nagyobb.
Imádom a természetességét, az illatát és az intenzitását. Minél többször érzem a számban az ízét, annál jobbam kívánom. Akarom érezni, ízlelni és élvezni reggel, délben és este. Ha a nyers ott van, nem akarok másra nézni, akarom őt a hétköznapjaimba és akarom vele az ünnepeket és lassan lassan azt is el tudom képzelni, hogy vele éljem végig az életem.

2012. szeptember 18., kedd

nyerstorta visszatapsolva

Már korábban említettem, hogy megleptem magam a születésnapomra egy nyers tortával. Ami isteni finom lett és ezt nem csak én állítom, de az én mindig kritikus kedvesem Zsolti és a konyhaasztalnál hű társunk Matyi, továbbá jó barátunk Béla is rajongott az ínyencségért.
Ezen sikeremen felbuzdulva jött az ötlet, hogy egy nagyon kedves barátunknak Elisabethnek is elkészítsem a korábban már fényesen debütált finomságot születésnapja alkalmából.

Ezúttal már elvonatkoztatva a receptben található utasításoktól, fittyet hánytam arra, hogy nekem se kicsi, se nagy tortaformám nincs, magam megformáztam a torta alapját, amit csak fel kellett töltenem a zseniális krémmel és leönteni a hihetetlen finom szósszal. És kész is volt, pikk-pakk.
Jelentem: a szuper egészséges tortám (tojás-, cukor-, laktóz- és gluténmentes, ja és enzimdús) szuper finom lett és mindezt egy szokványos torta sütési idejének a töredéke alatt készítettem el. Na ezt hívom én szenzációsnak!!


A mi kis Lizikénk nagyon örült a meglepetésnek és ami a leginkább feldobott, hogy nagyon ízlett neki, pedig a nyers evés tőle is távol áll. A maradékot becsomagoltam neki, hogy vigye haza és a kedvesével fogyasszák el. később arról számolt be, hogy az egészet ő ette meg, mert nem bírt ellenállni! :))

A receptet Gitta könyvében találtam, de a blogján is megtalálható itt.


2012. szeptember 14., péntek

Mentes

Be kell vallanom, hogy én, aki azt gondolta magáról, hogy jó karban tartott, egészséges és káros szenvedélyektől mentes vagyok... hát tévedtem.
Az, hogy egy éve csak biciklivel közlekedtem vagy sokat túráztam és jógáztam és futottam, elmúlt, vagyis az a múlt. És helyette a kényelem meghozta nem várt hatását: ellustultam, eltunyultam és felszaladtak a kilók.
Aztán itt vannak a káros szenvedélyek, erről mindenkinek a drogok, cigi és pia jut eszébe.
Nos a drogokat csak hírből ismerem (értem ezt a klasszikus értelemben vett drogokra), dohányozni sosem dohányoztam, azt gondolom nem is piáltam, DE! ez a kijelentés is téves és most nem a problémás tinédzser korszakra gondolok. Hanem arra, hogy a pub-kultúra központjában élek, ahol a barátaimmal mindig egy korsó sör mellett lyukadunk ki, aztán egy korsót követ egy másik...
És akkor nem is beszélve a kávéról... koffein függés.. igen, a kávé nálam szenvedély, mert imádom az illatát, ízét és az egész szertartást, azt hogy kávéval indul a nap, az ágyban kortyolgatva a meleg, fanyar-édes, italom... mi ez, ha nem függőség, nem szenvedély??
És az ételek? A "jobbnál-jobb" ételek, a húsok, a gyors kaják, a sütemények, az édességek. És alig merem leírni, de régen kóla rajongó voltam. 

A fent említett káros szokásaimat nem ma ismertem fel, csak ma jutottam el odáig, hogy összegezzem.
És ezúttal azt is összegezném, hogy mit tettem azért, hogy ez másképp legyen.
A kóláról már rég lemondtam, azt mindig is tudtam, hogy nem kellene inni!
A hús és a junk food is kikerült a terítékemről.
Képes vagyok sör nélkül ücsörögni egy pubban, gyümölcslével a poharamban.
Diétázom, lement az a többlet, amitől rosszul éreztem magam.
Igyekszem megmozdulni, azt nem mondanám, hogy rendszeresen, de futok, hol hetente egyszer, hol 3szor, mikor hogyan sikerül.
Tornázom, jógázom, ezt is rapszodikusan, de csinálom.
És tervezem a bicikli vásárlást, amint lesz munkám, veszek egy biciklit!!!
Igazi kávét nem iszom, csak koffeinmenteset, azt is cukor nélkül és az elmúlt napokban megfigyeltem, hogy a fele mindig a csészében marad.. Remélem hamarosan elhagyom a kávészertartást és akkor műkávét sem kell innom...
És iszom a zöld turmixot!!! Az a kedvencem!
Továbbá figyelek rá, hogy legyen nyers minden nap az asztalon.

Azt gondolom, hogy van mit még tenni az egészség érdekében, a jobb élet érdekében, de nem szabad átesnem a ló túloldalára. Nem szabad mindent egyszerre csinálni, mert akkor kudarcok fognak érni és elmegy az egésztől a kedvem. Az apró sikerek visznek előre, mint az, hogy már nem hiányzik a cukor íze a kávéból és a koffein sem... meg hogy felhúztam ma is a futócipőt és mosolyogtam az alatt a 8 kör alatt, amit lenyomtam a parkban. Talán nem is kell olyan sok idő, hogy ezek a nagyszerű dolgok az életem állandó részévé váljanak. De azt az időt akkor is meg kell adnom magamnak és a változásnak. Közben meg élvezni az átmenetet. Ezt csinálom most. Mentesítek! :)



2012. szeptember 13., csütörtök

Turmix

Már korábban ígéretet tettem rá, hogy egyszer majd fényképeken is bemutatom a "műveimet" azaz ételeket, italokat, amiket kotyvasztok, turmixolok...
Ma végre újult erővel és lendülettel indult a napom! Tornáztam (hasizom, brrrü), jóga és futás volt a reggeli indítás. Aztán a jól megérdemelt zöld turmix.
Annyira guszta volt és annyira kívántam, hogy csak előkaptam a telefonom és készítettem egy képet róla.
De olyan emelkedett és ünnepélyes hangulatban voltam, hogy ezt a képet nem találtam a hangulatomhoz illőnek, mert ez olyan hétköznapi lett.
Igen, furán hangzik, de ez hétköznapi, mert én minden reggel ilyen csodás itallal kezdem a napom, szóval a hétköznapom elmaradhatatlan része.
Elmaradhatatlan, mert a világ összes kincséért sem hagynám ki. Azt gondolom már függő vagyok. Imádom a selymes lágyságát és az intenzív ízét, az üdítő frissességét és a mennyei gyümölcsösségét. És akkor az egészségre gyakorolt jó hatásokat meg sem kell említeni, elég az élvezetre hagyatkozni és inni, inni ezt a teli pohár csupa jóságot!!!!
Ajánlom mindenkinek!
És, hogy mi következett ez után a fotó után, még tucatnyi új fénykép, amiket már beállítottam, kerestem megfelelő helyszínt, hátteret, díszletet. Csak egy maradt mindig állandó, a főszereplő: a zöld turmix! Most csak egy képet töltök fel ide, azért ezt az egyet, mert ez lett a legegyszerűbb. És az egyszerűsége volt az ami miatt imádtam. Hiába jól megválasztott helyszín, izgalmas háttér és egyéb elemek a háttérben, valahogy az egyszerűség vonzott. Mostanában ez jellemző rám. Beleszeretek az izgalmas, színes és sokatmondó dolgokba, aztán újragondolom és visszatérek az egyszerű dolgokhoz.
Hát íme:

A recept pedig nagyon egyszerű:
Végy 2 nagy maréknyi organikus spenótlevelet, 1 banánt, 1 kivit és 1 őszibarackot, putty tedd bele a turmixgépbe öntsd nyakon vízzel vagy gyümölcslével (én úgy szoktam, hogy félig lepje el a hozzávalókat), majd turmixold simára. És élvezd!!!!

Mivel kedvet kaptam a fotózáshoz, hamarosan újabb képekkel gazdagítom a leírásokat.

2012. szeptember 11., kedd

60 nap 60 éj

Már 60 nap és 60 éjszaka nem eszem húst.
Mit érzek? Semmit! Azt, hogy ez olyan természetes. Egyáltalán nem hiányzik, jó nem mondom, hogy néha nem fordul meg a fejemben, hogy egyek egy falatot, de egyből ott van egy gyors válasz, bentről a bölcsebbik énemtől, hogy minek, felesleges az neked. És ezzel túl is vagyunk az egészen, nincs semmi pánik vagy kínzó vágyakozás...
Ma gyümölcsnapom van, reggel egy fenséges zöld turmixszal köszöntöttem az új napot! Ezúttal a mangót őszibarackkal helyettesítettem. Így is jó!!!

És történt közben még ez az, például megint egy évvel öregebb lettem (és bölcsebb is talán). Születésnapomra ajándékba kaptam a Nyers étel csodája című könyvet és a Gitta Élő édességek című szakácskönyvét. A Boutenko könyvet hamar elolvastam, két éjszaka alatt, amikor a tesóméknál vendégeskedtem, fejlámpával az éj leple alatt. Na nem azért mert szégyelltem, hogy ezt olvasom, hanem mert napközben minden figyelmem a gyereken volt vagy épp a testvéremen!
A szakácskönyv az más, azt lapozgattam, bele-bele olvastam. Tetszett. A képek, a leírások, mind mind csuda jó.
Ezért aztán születésnapom alkalmából elkészítettem életem első nyers tortáját.
Ránézésre nem volt olyan szép, mert itt Londonban tortaformám sincs, ezért egy kerámia tálba raktam.
A szeletelést követően nagyon mutatós volt, de ami a leginkább meghatott, hogy a kóstolás után nagy sikere lett. Párom is és jó barátaink is nagyon szerették. Leszámítva azt a bakit, hogy a diót az apukám pucolta és sajnos héj is maradt benne, erre persze Zsoltikám egyből ráharapott...
Egyébként ez egy citromtorta volt. És még most is összefut a nyál a számban amikor rá gondolok!
:)

Lelkes vagyok nyers evés terén, de persze azért még mindig elcsábulok a főtt ételek felé.
Tegnap káposztás tészta, előtte rántott cukkíni és hagymakarikák... de lassan le fogok én szokni ezekről az ételekről és az egészséges irányába veszem az utam!

2012. augusztus 27., hétfő

örömnap

A tegnapi bűnhődésem nem is volt olyan rossz. Gond nélkül vészeltem át a víznapot, sőt az átvészelés nem is a legjobb kifejezés, mert nem volt vészes és tényleg jól bírtam.
Főztem egy fejedelmi vacsorát a szerelmemnek, aki végül a barátainkkal toppant be. Így azt is végignéztem, ahogy 3 ember lakomázik jóízűen és még ekkor sem zökkentem ki. Végig tudtam, hogy most nekem víz nap van és ez teljesen rendben volt.
A vacsora sikere és a kitartásom nagyon jó érzéssel töltött el. Majd ma reggel jött a "hab a tortán", döbbenetes számot mutatott a mérleg. 6 kilót fogytam az elmúlt 45 napban. Ez a szám nagyon nagyon nagy ajándék volt számomra. Lassan leolvadnak a kilók és én meg közben egyre jobban érzem magam a bőrömben. Egyre fantáziadúsabb vegetáriánus ételeket készítek és egyre jobban élvezem, hogy az életemben egy fantasztikus változás megy végbe. És persze ami még jutalom, hogy büszke vagyok a teljesítményemre a kitartásomra és az akaraterőre ami visz tovább ezen az úton.
Én most remekül érzem magam!!!!!

Közben úgy alakult, hogy egy hétre hazautazom a családomhoz. Soha jobbkor nem jöhetett volna ez az utazás. Szeretnék a testvéremnek segíteni abban, hogy könnyedén megküzdjön a most még mumusként definiált diétával. Nem akarok semmit sem ráerőszakolni, csak a lelkesedésemet akarom megosztani vele, csak azt akarom, hogy egy kicsit adhassak a lendületből ami most engem szárnyra kapott. Remélem a segítségére leszek és remélem egy pozitív változást viszek az életébe. Ha az életmódján nem változtatunk akkor is biztos, hogy nagyon kellemesen fogjuk eltölteni a következő egy hetet! Várom, hogy a szeretteimmel legyek.
Ja és az apu organikus kertészetét is szeretném megdézsmálni. Rengeteg paradicsom, paprika, uborka, tök és szilva érik most nála. Isteni lesz, már érzem. Most megyek is csomagolni, meg még sok egyéb teendőm van, nem akarom Zsoltit úgy itt hagyni, hogy ne legyen neki bekészítve finomság a hűtőbe vagy ne legyen vasalt ing a szekrényben. És különben is, most annyi energiám van, hogy bármilyen feladatot könnyedén le tudok küzdeni!!! :)))))
Ez egy örömnap!!!

2012. augusztus 26., vasárnap

bűn és bűnhődés

A diétámmal kapcsolatban új szabályt vezettem be. Eddig néha megengedő voltam. Alkalmanként megjutalmaztam magam azzal, hogy ha megkívántam egy a diétám adott napjába nem illő falatkát, akkor eltekintettem a szabályoktól és egy csipetnyit bűnöztem.
De ennek sosem volt következménye.
Tegnap sajnos elszaladt velem a ló, a gyümölcs napon bűnbe estem és szakajtottam a tiltott gyümölcsből...
méghozzá nem is akármiből... csokoládé... fránya csokoládé...
Ma úgy döntöttem, hogy nem csak jutalmazás, de büntetés is jár. Minden tettnek legyen következménye.
Szóval a mai nap a bűnhődés jegyében telt!
És azt hogy csináltam? Hát úgy, hogy ma tartottam meg a második víznapomat.
Pedig már tegnap álmodoztam a sajtokról, amiket a fehérjenap alkalmából felfalok..., hát mégsem, ezzel várni kell egy napot.
És még egy kicsit rá is tettem a büntetésre azzal, hogy főztem Zsoltikámnak. Zöldségeket grilleztem és karfiolos, sajtos csirkét csináltam neki. Amiből a csirke izgatott a legkevésbé, de amikor a karfiolt daraboltam, meg amikor a répát, paprikát, cukkinit.., nyeltem nagyokat és mondtam is magamnak, na így jár aki nem tudja féken tartani magát.

Persze nem akarok spártai szigort alkalmazni magammal szemben, már tudom, hogy a mai kitartásomat holnap reggel egy extra nagy zöld turmixszal fogom jutalmazni, napközben pedig finomabbnál finomabb zöldségekkel és persze azok a sajtok is rám várnak, melyekről több már két napja álmodozom.




2012. augusztus 25., szombat

kirándulás

Elutaztunk Walesbe!!! Ez valami hihetetlen jó döntés volt! Nagyon kellett már, hogy kimozduljunk itthonról és ehhez keresve sem találhattunk volna jobb helyet.
Azt tudtam, hogy túrázni fogunk és ennek rendkívül örültem, mert túrázni imádok és a túra nagyon jó mozgásforma, ráadásul az nem csak egy óráig tart, mind mondjuk a jóga vagy a futás, hanem akár egész nap is eltarthat. Ráadásul a természetben, jó levegőn és lenyűgöző szépségű tájon.. na, hát kell ennél több???

Az indulás reggelén még csináltam magamnak egy nagy adag turmixot és azt szürcsölgettem az úton. Ez a napom gyümölcsnap volt. Túráztunk és nagyon élveztem, hogy még csak el sem fáradtam! Ez jó volt nagyon.
Másnap fehérje napra is készültem, sok sajttal.
A túra kicsit nehezebben ment. Először ezen kicsit el is szomorodtam, főleg, hogy előző nap a fejembe szállt a dicsőség, hisz úgy szökeltem fel a hegyre, mint egy hegyi kecske. És a kezdet most sem volt más, aztán félúton valami történt, elveszett a lendület. Lehet a kialvatlanság is rátett egy lapáttal, hisz csak egy két órát aludtam, de nem tudom mi volt a gond.
Sokkal lassabban tudtam menni mint előző nap és bár folyamatosan mentem, jó kis testi és szellemi gyakorlat volt. Végig mantráztam, hogy fel tudok menni a hegyre. Persze e-felől nem is kételkedtem, de a végén már csak erre tudtam koncentrálni, hogy megyek. Sajnos itt már a táj sem inspirált, hisz egy nagy fehér felhőben baktattam felfelé, így az utolsó szakaszon már fényképeket sem készítettem.
Aztán a csúcson a házban ettem egy igazi walesi póréhagyma levest. Azt gondolom, hogy ez a mennyeien finom, tradicionális walesi étel, semmi esetre sem illeszthető be a diétámba... hát én beillesztettem, minden tudományos elemzés nélkül. Bármi is volt benne, fehérje vagy keményítő vagy szénhidrát, hát bánom is én, de finom volt és meleg!! :)
És ezután újult erővel nekivágtunk az ereszkedésnek. Persze a lehető leghosszabb utat választottuk.
Azt leszámítva, hogy egy nagy mocsáron is át kellett kelni a végén, nem bánom, hogy ekkorát kerültünk. Igazán aktív nap volt. De ami végképp meglepett, hogy a másnapra borítékolt izomláz elmaradt!
Ekkor már csak egy rövidebb parti sétára indultunk. Az is remek volt, de egy cseppet sem nevezhetném megerőltetőnek, sőt több mint pihentető volt!
Mindent összevetve, azt gondolom, hogy még több túrára lenne szükségem. És, hogy még a szétválasztó diéta ellenére sem okoz nehézséget, hogy megoldjuk az étkezést. Vagyis vegán enni nem bonyolult!!!!

2012. augusztus 20., hétfő

ajándék

Még egy bejegyzésnyi lustálkodást engedélyezek magamnak, aztán turbó fokozatra kapcsolok!
És hogy mik a tervek? Csomagolok! Nem ajándékot, hanem a túrafelszerelést és némi élelmet. Igaz, ha jobban belegondolok ez bizony ajándék!
A vegetáriánus étkezés, a jól lenni érzés a szerelem és a túrázás mind-mind ajándék az életemben. Holnap ezek a jó dolgok egytől egyig velem lesznek.
Ez jobb mint a lottó ötös!

Azt gondolom, hogy nekem a húsevés elhagyása egy nagy visszatérés, visszatérés a teljes életbe. Ami lassan kiveszett a hétköznapjaimból.
De most majd kicsattanok az örömtől. A testmozgás, a könnyű ételek egyre csak erősítik bennem az érzést, hogy jól vagyok.
Már alig várom, hogy ott álljak a hegy tetején és egy hatalmasat kiálthassak bele a mindenségbe, hogy kiadjam a hangom és a kiáltásommal együtt mindent ami rossz és amitől szabadulni akarok.
Már alig bírom kivárni, hogy a természetben legyünk!
Már alig tudom türtőztetni magam, most elindulnék, hogy érezzem ahogy visz a lábam egyre feljebb, közelebb a felhőkhöz és közelebb a jóleső fáradtsághoz. Amit szeretek, mert magamért elfáradni jó!!!

Rengeteg gyümölcsöt viszünk magunkkal, meg répát. Ami kicsit hiányzik, hogy itt nem árulnak karalábét! Miért nem lehet karalábét kapni egy ekkora városban?? Ejnye.
De nem baj, ettől még teljes az élmény!

És, hogy miért osztom meg ebben a blogban, hogy kirándulni megyek, amikor azt ígértem, hogy a vegetáriánussá válás rögös útjáról fog szólni ez a blog? Hát mert ez az út. Teli vagyok energiával, újra van életkedvem és eszembe sem jut húst enni. Csak jó dolgok járnak a fejemben, jól lenni, egészségesnek lenni, menni a szabadba, élvezni a fiatalságot, élvezni az életet és ezt a csodás világot!!!

És mert azt akarom elmondani azoknak, akik rátaláltak a blogra, hogy a húsmentes élet felfrissít!!!

A Snowdonia Nemzeti Parkba megyünk, Walesbe. Érdemes a címre klikkelni és megnézni a képeket, bár biztos vagyok benne, hogy 4 nap múlva posztolok én jó néhány képet!


2012. augusztus 19., vasárnap

Kukorica, csöves kukorica

Ma keményítő napom van a 90 napos diéta szerint. Elhatároztam, hogy ezen nagyszerű alkalomból egyik kedvenc csemegémet eszem majd, csöves kukoricát.
Már készítettem a lábast a víznek, amikor az az ötletem támadt, hogy mi lenne, ha mégsem főzném meg őket. Eszembe jutottak az enzimek és azok fontos szerepei a testben. És persze a hőkezelés ártalmas hatásai...
Gondolkodás nélkül haraptam bele a nyers kukoricába. És döbbenet volt. Sokkal jobban ízlett mint főzve!!!
Nagyon finom volt és még azt sem mondhatom, hogy kemény. Zsenge, ropogós, igazi ínyencség.
Le is tettem a főzésről. És abban is biztos vagyok, hogy soha többé nem főzöm meg a kukoricát.



És most még ezt a leírást is megtaláltam a nyers kukóról:

"Tápláló zöldség és gyógynövény egyben: a kukorica

Nyers állapotban lédús, akár 60-70 százalékban tartalmaz vizet. Átlagban, 100 grammban 90 kcal, 3,2 g fehérje, 15 g szénhidrát – ebből 2,5 g rost –, 1,2 g zsír van. Ha a napi vitamin-, és ásványi anyag ajánlást vesszük figyelembe, 100 gramm elfogyasztásával több, mint 10 százaléknyi B1-, C-, niacin-, folsav vitaminokat, és magnéziumot, továbbá számottevő vasat, cinket, rezet és káliumot is biztosíthatsz szervezeted számára. A kukorica béta karotin tartalma pedig segít a napbarnította bőrszín elérésében is." (Wellness Café,- Klima Anita dietetikus szakértő írása)

 


életmódváltás


"Senki sem mehet vissza és nem kezdheti elölről az egészet, de
elkezdheti a mai napot és más véget hozhat ki belőle." -Maria Robinson


Beírtam a keresőbe ezt a szót: ÉLETMÓDVÁLTÁS és kiválasztottam a képeket.
Az eredmény pontosan azt lett amit vártam, ilyen volt - ilyen lett képek sora. Dagi, duci, puhány nők akik később sportos, izmos, egészségesebb testtel pózolnak.
Bevallom én is csináltam képeket a kezdetek kezdetén. És még akkor sem osztanám meg, ha szétvetne a büszkeség, hogy mekkora változást értem el.
Az egyik ok az, hogy rühellem látni azokat a képeket, a másik meg az, hogy szeretek a jövőbe tekinteni és a jelenre koncentrálni, a múltat meg inkább hagyjuk...
Most mégis kicsit visszagondoltam a múltra. Arra amikor még sokkal aktívabb voltam. Amikor sportoltam és hegyi félmaratont futottam, vagy amikor hegycsúcsokat hódítottam meg vagy csak kedvtelésből eljártam hajnalban az uszodába és még tavaly is sokkal, de sokkal többet mozogtam. A busz számomra csak azért volt jó, mert ki lehetett előzni őket a biciklimmel. Annak ellenére, hogy egy hatalmas városban élek és hatalmas távolságokat kellett megtennem, nem jöhetett szóba más, csak a bicikli.
De hol csúsztam meg?? Mi történt, mi hozta az életmódváltozást, mi hozta a visszaesést. Fogalmam sincs, egy okot tudok, a munka.

Most úgy érzem kár az okokat keresni, bár szeretném tudni, hisz azt a jövőben nagy ívben el fogom kerülni. Persze a munka kikerülhetetlen, de azt, ahogy a télen dolgoztam, na azt soha többet!

Változás, ez kell nekem!!!
És most már jó úton haladok.
Nem ettem húst az elmúlt egy hónapban. És szokásommá vált a green smoothie, azaz a zöld turmix fogyasztás. Mindig ez a reggelim. Van, hogy egy liter, van, hogy csak fél..., de iszom és imádom.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy milyen finom és, hogy mennyire egészséges.
Most a kedvencem a banán-mangó-spenót kombináció.

A mozgás is visszatért az életembe. Eljárok futni, jógázom és legújabban rákaptam a lakótársam, Nipa alakformáló dvd lemezeire :))
Ezt igaz csak néha, de jó érzéssel tölt el, már amennyire mondjuk a hasizomláz jó érzés tud lenni :)))

Hamarosan vissza megyek dolgozni, addig szereznem kell egy bringát, mert én ugyan buszra nem szállok!!
A célom, hogy erősebb és egészségesebb legyek mint valaha.
Úgy hiszem, ez elérhető :)) És itt a kulcsszó: HIT!
Szerintem, ha elhisszük, hogy képesek vagyunk valamire, akkor az úgy is lesz!
Hát úgy legyen! :)







2012. augusztus 17., péntek

könnyebb mint gondoltam

Az első hónap után meg kell állapítanom, hogy lemondani a húsról könnyebb volt, mint gondoltam.
Régebben amikor nem ettem húst az nem tudatos volt, egyszerűen csak nem kívántam, nem ettem, mert nem volt kedvem enni.
Most amikor belevágtam ebbe a vállalkozásba, szó nem volt arról, hogy nem kívánom a húst. Ez egy tudatos döntés volt, amit az egészségem érdekében hoztam meg. De nagyon féltem attól, hogy rengeteg akaraterő kell majd és, hogy annak ellenére is meginoghatok, ha nagy a kísértés.
Kísértés volt. Voltunk a töröknél, főztem finomabbnál finomabb húsos ételeket a szerelmemnek. De könnyű volt tartani magam!!!
Ez nagyon jó érzés!
Persze egy hónap semmi, de remélem, hogy ha ez ilyen könnyen ment, akkor a többi sem lesz nehezebb.
Lerágott csont, de tényleg minden a fejben dől el.
FELEMELŐ érzés, hogy van hitem és akaraterőm és, hogy NEM ESZEM HÚST!!!! :)))

2012. augusztus 12., vasárnap

mínusz öt

Ma csodás napra ébredtem. Igaz ehhez rengeteget kellett aludnom, mert a tegnap előtti gyötrelmeim tovább kínoztak, borzalmas fejfájásom volt. Amit nem csak a tisztulásnak tudok be, szerintem a szél is kicsit megfújt. Tudom ez most nevetségesen hangzik, de tényleg. A tengerparton voltunk és rettenetesen fújt a szél, amit a kite szörfösök nagyon élveztek, én kevésbé. A végén már letakartam a fejem, mert zavart az arcomba fúródó milliónyi porszemecske. Bár bőrradírozásnak biztos kiváló volt. Engem viszont rettenetesen megviselt. Hazajöttünk és önző módon nagyon sokáig a zuhany alatt felejtkeztem. Ez nem szép dolog, mert én szeretek spórolni a vízzel, pazarlásnak tartom a hosszas zuhanyzást vagy a hatalmas kádvízben fürdést vagy épp a fogmosás közbeni vízcsurgatást. Sajnos tegnap pazarló voltam, de az egyetlen enyhülést a zuhany adta, aztán meg beájultam az ágyba és egészen másnap 11-ig aludtam.
És az ébredés meghozta az enyhülést, kipihentnek és könnyednek éreztem magam. El is készítettem egy hihetetlen zöld turmixot és persze ráálltam a mérlegre.


Nagyon megörültem, 5 kilót fogytam a diétám alatt, és még a felénél sem járok!!! És jól érzem magam!!!
A nyersevéstől igaz még messze állok, de nem akarhatok mindent egyszerre!
Ezért ma a szénhidrát napomon az egyik kedvenc ételemet készítettem el: káposztás tészta. Igaz a káposzta párolása előtt kimenekítettem a fazekamból egy jókora adagot, azt meghagytam nyers "nasinak".
Sajnos a többi részét jól megfőztem, ezzel megölve az enzimeket és a vitaminok egy részét... és azt is nyugtáztam, hogy bizony nehéz megszabadulni a főtt "narkotikumoktól".
Ezt az ételt gyerekkorom óta imádom..., de már gondolkodom a nyers változatán. :)


2012. augusztus 10., péntek

gyötrelmes tisztulás

Tegnap víznapot tartottam, ez is a diéta része.
Szóval egész nap csak víz. Semmi gond nem volt. Nem kívántam ételt. Csak estére megfájdult a fejem. Valószínűleg a felszabaduló méreganyagoktól.
Nehezem viseltem, igyekeztem álomba zuhanni, hogy ez által a fájdalomtól távol kerüljek. Persze ez a trükk most nem jött be. Maradtam az olvasásnál. Éjfél is elmúlt és én még mindig nem aludtam.
Az egyik legrosszabb éjszakám volt az elmúlt időszakban. Én a jó alvó most szembesültem az álmatlanság gyötrelmével, amihez a fejfájás is betársult. Amikor végre elnyomott az álom, akkor a lakótársaink hangjára ébredtem fel. De nem csak én, sajnos Zsolti is. De ezt csak ma reggel mondta el, én azt hittem, csak engem zavar minden zaj. Ami persze igaz is, minden zörej felébresztett.
Nagyon nehezen jött el a reggel. Hat órakor feladtam és úgy döntöttem, hogy netezek, a nyersevésről olvastam. Egyre jobban belemászom ebbe a témába.
Olyan meggyőző érvek és kutatási eredmények szólnak mellette, hogy egyszerűen nincs mit felhozzak ellene. Sőt nem csak ott tartok, hogy nem tudok ellenérveket, hanem, hogy a nem nyers evés ellen tudnék hosszú listát felsorolni. És ezek az írások teljesen elterelték a figyelmem a kínlódásomról.
Még nem tudom, hogy hogyan vitelezhetném ki, de nagyon szeretném megízlelni a 100%-os nyersevő életmódot.
Most úgy érzem és hiszem, hogy ha megadnám ezt az esélyt a szervezetemnek, akkor tényleg egy olyan minőségi változás várna rám, amit álmunkban sem remélünk. És én még mázlista vagyok, mert az 1-2 kg-os túlsúlyomon kívül nagyon nincs egészségügyi problémám. Persze ez nem jelenti azt, hogy akkor nem is kell az egészség érdekébe tenni. Én akarok tenni, mégpedig a nyersevéssel.
Most elindulok, hogy vásároljak némi zöldet a turmixomhoz, mert lassan ebédidő és nincs itthon zöld!!!

2012. augusztus 6., hétfő

képtelen

Nagyon sajnálom, hogy ma a kreativitásom csak a főzésig terjedt ki és a dokumentációhoz szükséges fényképezés elmaradt... :(
Egyre többet olvasok nyers vegán oldalakat, egyre nagyobb bennem a vágy a nyersevés és az ezzel járó "jóllevés" iránt!
Persze ma a tűzhely mellett szorgoskodtam, mint egy igazi tűzről pattant menyecske.
Sárgaborsóból készítettem fasírtokat, ez a falafel kishúga, egyéni elgondolás szerint komponáltam. A fűszerekkel nem mertem túl bőkezűen bánni, mert bizony néha megszalad a kezem, hajlamos vagyok a túlzott fűszerezésre. De mit tehetnék, ha én ilyen ízimádó vagyok. Nincs más megoldás, fűszerezek, vagy igyekszem az ételek eredeti ízér fókuszálni és abban megtalálni a gyönyört.
Szóval még nyersen nem megy, de sütve már vegetáriánus ínyencségek kerülnek ki a kezeim közül.
Talán legközelebb eljutok oda is, hogy nem csak felfalom, hanem le is fényképezem az ételeimet evés előtt.

Ma kicsit fittyet hányva a diétára este benyomtam egy nagy adag zöld smoothie-t, mert megkívántam.
Ez a zöld csoda elrabolta a szívemet, rajongásig szeretem, imádom ahogy az ajkamhoz és és az íz mint valami édes vibrálás szétárad a számban, a frissesség pedig elönti testem lelkem... ez már szerelem!!!
Talán legközelebb a szerelmetes zöld löttyömről is lesz néhány kép.
Addig még had rejtegessem a színfalak mögött az én szívem csücskét!

2012. augusztus 5., vasárnap

megrezeg a léc

Sajnos tegnap elég bután vágtam neki a napnak.
Ébredés után egy kávé és már indultam is itthonról, találkozóim voltak és tanítani mentem.
Azt beszéltük meg a szerelmemmel, hogy majd találkozunk az órám után, mert neki is a környéken volt dolga. Én bele vetettem magam a feladatokba és már csak arra eszméltem, hogy jócskán benne vagyunk a délutánban és én még egy falatot sem ettem, semmi turmix vagy egy falat gyümölcs nem volt a gyomromban.
Hívtam Zsoltikámat, aki persze szintén nem evett és attól még messze volt,hogy a dolgait befejezze.
Vettem neki egy szendvicset, gondoltam, azt elviszem neki, hazamegyünk és én meg nyomok egy zöld turmixot...
De amikor egy órával később elkezdte enni a szendvicsét és én még mindig, sőt egyre jobban a fakaséhséggel küzdöttem, akkor elillant az kitartásom és beleharaptam a szendvicsébe.
Később furdalt a lelkiismeret, hogy az egy csirkés szendvics volt, meg sajtos és sok zöldséges, szóval a diétámba sem passzol, igazából sehová sem passzol.
Majd megvigasztalt, hogy egy falat nem a világ és egyáltalán ne gyötörjem magam e-miatt.

Hát na, a butaságért mindig nagy árat kell fizetni!
Soha többé ilyet!!!!!!


2012. augusztus 2., csütörtök

a török

Eddig akadálymentesen és kitartóan haladok a cél felé.
Igaz itt nincs pontos célvonal, hisz mikor mondhatom el magamról, hogy igen, vegetáriánus lettem? Egy hónap múlva, egy év múlva, mikor válok azzá?
Tegnap az voltam és ma is az vagyok és az leszek amíg csak akarok és bírok. Amíg hiszek benne, hogy ez jó és hogy ezt kell tennem.
Mindennap meg kell állni a helyem, egy szokást akarok kialakítani. És a szokáskontroll szerint, 21 nap elég, hogy valami szokássá váljon.
Vagyis kijelenthetem, hogy szokásommá vált a vegetáriánus étkezés és meg is lehet fordítani ezt az egészet, azt is mondhatom, hogy elhagytam egy rossz szokást, a hús evést.

Egy embertől féltem ebben a történetben a legjobban. Most azt hiszed kitaláltad, hogy magamtól. Haha, nem nem, most az egyszer tévedés történt, nem magamtól féltem a legjobban, van itt egy még rettenetesebb alak mint én.

A TÖRÖK.

Igazából ez nem is egy személy, hanem egy étterem. Mi csak úgy hívjuk A TÖRÖK.
Néha elmegyünk a törökhöz, elmegyünk enni egy igazán jót.
És van ott fiatal és idősebb török is, de minket ez nem is érdekel.
Ők így együtt a "török".
Imádjuk a köftéjüket és a sis-kebabot. Faszénen sütik és mindig máshogy tálalják. Mindig lenyűgöznek, mert finom, friss, salátával és mezével és autentikus kenyérrel együtt szolgálják fel. Isteni lakomákat szoktunk ott csapni.
Tegnap előtt elmentünk a törökhöz.
És megtörtént az, amit eddig teljesen elképzelhetetlennek tartottam: nem futott össze a nyál a számban, sőt teljesen közömbösséget éreztem a hús iránt. Nem hatott meg az illata és nem vágytam az ízére. Beértem a salátával.
Hihetetlen volt.

2012. július 27., péntek

eszel te elég fehérjét??

Az első gondolatot arról, hogy nem kellene húst enni, egy remek példa ültette el a fejemben.

Kedvenc állatom a gorilla, aki szintén nem fogyaszt húst, csak növényeket. És mégis milyen hatalmas és gyönyörű állat, ja és azt majdnem kifelejtettem, hogy milyen izmos és erős.
És genetikailag sem áll távol az emberektől.
Vagyis az a hiedelem, hogy az izom építéshez hús kell, igen ingatag lábakon áll. Ez a gyönyörű jószág meg tudja oldani hús nélkül is.

Igaz még mindig nagyon az elején tartok ennek a csodás átalakulásnak, de úgy érzem sikeres vállalkozásról beszélünk.
Egyáltalán nem kívánom a húst. Igaz a szejtán készítése csábítóan hangzik, de valószínűleg nem fogok vele bajlódni, mert a nyers vegán ételek méginkább csábítanak.

Egyre több zöld turmixot iszom, ma már nem múlik el nap nélküle. Igaz legtöbbször csak reggelire, a diéta miatt (90 napos). Szóval csak gyümölcsnapokon engedem meg magamnak, hogy délután is turmixozzak.

Imádom ezeket a turmixokat. És kívánom őket.
Ja, ha  már a kívánásnál járunk, azt is el szeretném mondani, hogy csokira, édességre, fagyira, milkshake-re egyáltalán nem gondolok, nem vágyakozom utánuk.

A Ramadan-nak köszönhetően, a Tescoban nagyon jó áron lehet, jó minőségű datolyát venni. Tavaly is feltankoltunk belőle és idén sem volt ez másképp. Imádom a datolyát, csak egy baj van vele, hogy általában ésed szirupba áztatják őket. Ez eddig cseppet sem zavart és most sem gondoltam rá, mindaddig amíg az első szemet a számba nem vettem. Túl édes volt. Régen én ezt a fogalmat, hogy túl édes, nem ismertem. Pont úgy imádtam a ragacsos cukros vagy épp habos-babos édességeket, mint a fűszeres húsos ételeket.
Örülök, hogy ilyen könnyedén veszem az akadályokat!

Remélem hamarosan írhatok egyéb pozitív változásokról, a húshagyás áldásos hatásairól. :)))

Ha akad itt egy olyan olvasó, aki hasonló cipőben jár és megosztaná véleményét, tapasztalatait, akkor bátran írjon megjegyzést!!! :)))))



2012. július 23., hétfő

Internet, dárga internet

A csodálatos világháló tette lehetővé számomra, hogy az elmúlt napokban rengeteg hasznos információval gazdagodva megtámogassam az elhatározásom.
Megannyi remek blogot találtam, sok-sok érdekes honlapot, tudományos kutatások eredményeit, ellenérveket, a vegán és vegetáriánus életmód hívőit és kritikusait és még annyi, de annyi mindent, hogy nem győzöm olvasni. Jó néhány blogot közzé is tettem már a kedvenc oldalak címszó alatt.

A legmegrázóbb egy film volt, ami a hús- és élelmiszer iparról szólt. Az már biztos, hogy én nem szeretnék húst enni és! az is biztos, hogy a szerelmemnek sem szeretnék bolti húst adni. Elképesztő, hogy milyen körülmények között tartják az állatokat, hogy mennyi növekedési hormont kapnak, csak azért hogy rövidebb idő alatt a normális méreteikhez képest sokkal nagyobbra nőjenek, ezáltal nagyobb profitot hozzanak. És a hormonokon kívül ezek az állatok rengeteg antibiotikumot kapnak. Nem beszélve arról, hogy a vágóhídon a félelem és stressz is hihetetlen mennyiségű méreganyagot (félelem- és stressz hormont) termel. Na mi ezt mind megesszük.
Vagyis én nem! És azt sem akarom, hogy az életem párja ezt egye.
Köszönöm az internetnek, hogy gazdagíthattam a tudástáram és hogy egy újabb megerősítést kaptam, hogy jó úton járok.
Még akkor is, ha ez a jó út nem a legjobb, de akkor is jobb mint amit eddig csináltam.

Néha kellenek a megerősítések, főleg, hogy még nagyon kezdő vega vagyok. Szerencsére nem gondolok a húsevésre, nem tör rám a hús iránti vágy. Talán ha belefognék a nyers vegán étrendbe, akkor az is ilyen simán menne, de nem akarom elkapkodni. És azt valljuk be, hogy azok a fantasztikus nyers, élő ételek elég sok macerával állíthatóak elő. Talán pont ez a legnagyobb baj, pont ezért eszik meg ez a társadalom annyi szemetet, mert a minőségi élelem beszerzése, előállítása macera. Marad a kész. Amit csak le kell venni a polcról a boltban, vagy csak be kell mondani a megrendelést a gyorsétteremben.
Igen, jól enni, nem csak elhatározás, hanem áldozat is. De szerintem megéri meghozni azt a döntést és azt az áldozatot. Ha nagyon magasztosan szeretnék fogalmazni, azt is mondhatnám, hogy ezt az áldozatot az egészségünk oltárán áldozzuk...

A nyers evésre áttérés viszont számomra anyagi áldozatokkal is járna, kellene egy szupi aszalógép!!!! Persze a nélkül is van élet, meg lehet oldani sütőben alacsony hőfokon, nyitott ajtóval, de nekem akkor is kell az a gép!!! :)))


2012. július 22., vasárnap

nem kell

Két napja fehérje napom volt a diéta szerint, más csak úgy hívja ezt a napot, hogy hús nap.
Kicsit aggódtam magam miatt, hogy nehéz lesz elvonatkoztatnom a húsos ételektől.
De aztán elkészítettem a sajtos, töltött tojáskáimat, amit apróra vágott paprikadarabkákkal ettem és már nem is bántam, hogy én nem ehetek a Zsoltinak készített aszalt szilvás, sonkás, sajtos csirkemellből.
Szóval eddig nem is kívántam meg a husit.
Nassolni pedig répasalátát készítettem, lereszeltem négy szép répát, hozzátörtem két gerezd foghagymát, egy kis majonézzel és tejföllel kikevertem, sóval, borssal, szerecsendióval ízesítettem. Nagyon finom lett, még a párom is imádta.

A másik nagyon fontos dolog most számomra, hogy mindig legyen nyers zöldség a tányéromon. Szóval 3 kritériumnak kell megfeleljen az étel:
  1. Legyen a diéta szerinti élelmiszertípus (fehérje, keményítő vagy szénhidrát), 
  2. legyen lakto-ovo vega,
  3. és társuljon hozzá nyers étel is.
Elsőre nagyon bonyolultnak hangzik, de igazából rettentő egyszerű.
A kedvesem pedig elkezdett nekem profi aszalógépeket nézni, de azt mondja, hogy lehet ő maga épít nekem egy soktálcásat. Az zseniális lenne! :) Mennyi élő ételt tudnék készíteni. Már látom magam előtt az ízletes almalapokat, amiből az élő zserbót csinálom :))) nyami-nyami!!!

Gitta lapjár vagyok még rákattanva.
Állatira tetszenek a receptek, ez a nyers vegán dolog nagyon nagyon szimpatikus. Azt hiszem az első lépést már én is megtettem ebbe az irányba, azzal, hogy minden étkezésnél jelen van a nyers, "élő" étel.

Ma szénhidrátnap, ismét. :))
Egyenlőre még csak a reggeli gyümölcsturmixot kortyolgatom, ami mint mindig, most is hihetetlen finom.
Zsolti is ezt reggelizi velem.
Az ebéden még nem gondolkodtam, talán csinálok tésztát pesztós mártással, nyers, aprított zöldségekkel megszórva.

Tegnap egy élő édességet készítettem, 1 csésze áztatott diót péppé daráltam, hozzáadtam egy péppé turmixolt barackot (lekvár helyett), 1 evőkanál kakaóport és egy kis mézet összekevertem masszának.
Ezt a masszát fogom ma megformázni. Még nem tudom, hogy golyókat csináljak belőle, vagy kosárkába töltsem és kicsit aszaljam, majd a kosárkát gyümölcspéppel megtöltsem-e. Majd kitalálom még. Imádok improvizálni.


2012. július 19., csütörtök

ph

Ma reggel megmértem a ph értékemet. Nyálból és vizeletből egyaránt. Kellemes eredményt kaptam, a ph értékem remek 7 és 8 közé sorolnám, szép élénkzöldre színeződöttek el a tesztcsíkok. És, hogy biztos eredményt könyvelhessek el, ezért délután is megnéztem a nyál ph-mat. Szerencsére még mindíg ezt a kedvező értéket kaptam.

Ma kicsit ezzel a sav-lúg egyensúly témával foglalkoztam. Sok érdekes dolgot találtam ebben a témában, de a lényeget nagyon egyszerű összefoglalni. A sav nem jó, lúgosítani kell.
A savasodás rengeteg probléma forrása lehet, van olyan orvos, kutató, aki minden betegség forrásának a savasodást tartja. És a leginkább savasító étel a hús.
Ami biztos, aki lúgos, az egészségesebb.
Örülök, hogy én a flúgos lúgos csapathoz tartozhatom.

Találtam lúgosító csodaszereket, zöld cseppet és zöld lötyit... hüm
Én inkább a zöld levelekre teszem le a voksom, már megint valami mesterséges úton kinyert cseppecske, löttyöcske...  nem, ez nekem nem tetszik.
Persze becsülöm, ha valaki elszánja magát rá, hogy változtat, hogy tesz valamit az egészségéért, ezért nem ítélem el ezt a csoportot sem.
Az csak az én szerény véleményem, hogy a természetes út a legjobb út.


A gyümölcsökkel kapcsolatban viszont elég nagy az ellentmondás. Van aki azt mondja minden gyümölcs savasít (kivéve citrusfélék) és találtam olyat is, aki a banánt, almát és szőlőt, fügét lúgosító hatásúnak sorolja.
Nem tudom, hol az igazság.
Az biztos, hogy a gyümölcsök jó hatással vannak a szervezetemre, sav ide vagy oda.
És ha zöld levelekkel turmixolom össze akkor meg biztosan nem lehet bajom. :)

Ma egyébként pont gyümölcsnapom van! Reggelire isteni smoothiet készítettem, a jól bevált banán-alma-eper-áfonya kombinációval.
Van egy gyönyörű, érett ananászom és néhány mangóm itthon. Este megpucolom majd őket és megosztom az én kedvesemmel ezt a sok sok jót!



2012. július 18., szerda

csak egy gyors adat

1961-ben az egy főre eső ökológiai lábnyom még csak 0.88 volt, ez napjainkra már elérte a 2.2 hektárt.[1] Magyarország ökológiai lábnyoma 3.7 hektár. A Földön minden emberre csak 1.8 hektár terület jut, ez az érték is megmutatja, hogy több erőforrást használunk és több hulladékot termelünk, mint azt a fenntartható fejlődés elve szerint tehetnénk.
(wikipédia)

eat a carrot

Nekem nagyon nagy lökést adott, amikor arról olvastam milyen előnyei vannak a húsmentes étkezésnek és mik szólnak mellette.
Ebben a témában egy nagyon jól összeszedett cikksorozatot találtam, címe Hús? - Huss!
(a címre kattintva meg tudod nyitni az oldalt)

Ma már biztosan tudom, hogy ez az én utam és ezt akarom csinálni! És nem feltétlenül azért mert az ember önzetlen és lemond az állat húsáról, hanem mert vagyok annyira önző, hogy a legjobbat akarom magamnak.
Azt gondolom, a vegetarianizmussal jót teszek a szervezetemnek.

Most a lakto-ovo vegetarianizmussal kezdem, vagyis tejterméket és tojást is fogok enni. Tudom magamról, hogy nem vagyok képes akkora éles kanyart bevenni, hogy a teljes vegyes étrendről áttérjek nyersevőnek.
Szép is lenne, de nem áltatom magam. A lakto-ovo jó kezdés. Boldog vagyok vele.

Mai napom:
3 napja belefogtam a szétválasztó diétába is. Ma szénhidrát napom van. Elég jó nap, rengeteg inycsiklandozó mérget lehet enni. Ennek ellenére igyekszem értékes táplálékot magamhoz venni a sok szemét helyett.
De még csak a reggelinél járok, ami ebben a diétában gyümölcs.
Ezért elkészítettem a reggeli smoothiet eperből, banánból, almából, barackból és fekete áfonyából összeturmixolva 100%-os almalével.


Isteni, úgy érzem ez az egyik legfrissebb reggeli, jóllakottnak érzem magam és e mellett könnyednek, energikusnak.

2012. július 17., kedd

First step: ELHATÁROZTAM NEM ESZEM HÚST!!!

Ma egy nagyon fontos elhatározást tettem, végképp kiszorítom az étrendemből a húst.
Ez nem a legkönnyebb feladat! Már voltak húsmentes időszakok az életemben, de akkor a körülmények egyszerűbbek voltak, egyedül laktam és magamnak főztem.
Most a szerelmem éhesen és reményteli tekintettel várja az ebédet és vacsorát nap mint nap. Én pedig igyekszem igazi konyhatündérként elvarázsolni a kedvest. Az én kedvesemet aki egy vérbeli húsevő.
A döntésemet nem akarom ráerőszakolni a páromra, ez az én döntésem, amíg ő önként nem tart velem, addig én nem fogom rákényszeríteni az új életstílust. Vagyis marad a kettős főzicskézés.

Hogy hogyan fogom ellátni a teendőket és e közben hogyan állom meg, hogy az általam is kedvelt húsételeket ne egyem, hát ez még jó kérdés.
De bízom az akaraterőmben.

Ez a blog is ezt hivatott segíteni. Talán ha leírom a mindennapokat, azzal könnyebbé teszem őket. És ha esetleg rám talál egy hasonló cipőben bukdácsoló, kósza olvasó, hát tessék kommentálni a bejegyzéseket. Szívesen veszek minden hozzászólást. Remélem támogatókra és követőkre lelek majd és talán néha majd én adok támogatást másoknak.